referenciák

2016 június

Központban az átláthatóság - publikáltuk az immár 30 éves Épkerservice Zrt. weboldalát

Központban az átláthatóság - publikáltuk az immár 30 éves Épkerservice Zrt. weboldalát

Megbízónk

Az ÉPKERSERVICE ZRT. több, mint 30 éves tapasztalattal bír az építőipar szférájában sikeres, nagy volumenű beruházásokat maga mögött hagyva a mély- és magasépítés területén. A projektek sikerességét támogatja, hogy a vállalkozás alapításától kezdve 100%-ban Sándor László György tulajdonában áll. Az pedig, hogy a kezdetektől egy kézben van a cég irányítása az évek alatt kialakult kellő megfontolást és a szakértelmet jelenti minden egyes beruházásnál.

Célközönség

Az ÉPKERSERVICE ZRT. tevékenysége két csoportot szólít meg. Egyrészről az állami, önkormányzati projektek megkereséseit, másrészről a saját lakóingatlan beruházásaik iránt érdeklődő magánszemélyek igényeit elégíti ki. A vállalkozás működési területe Debrecen Város és Hajdú-Bihar Megye területe, de nem zárkózik el az ország egész területén végzendő kivitelezéstől sem. Elsősorban közintézményi, ipari, műemléki és kereskedelmi valamint, a középületek kivitelezésével foglalkozik. Az eltelt időszak alatt főleg Állami, Önkormányzati és Közületi beruházásokat illetve felújításokat végzett a vállalat.

Marketing célok

Célunk egy olyan referencia oldal kialakítása, mely mind eszközében mind megjelenésben tükrözni hivatott a cég grandiózus projektjeit. Ezért igyekeztünk igényes koncepciót kialakítva tájékoztatni mind a befektetőket, mind a magánszemélyeket a beruházásokról, a lezajlott munkafolyamatokról. 

Kihívást jelentett

– A honlap tervezésénél igazodnunk kellett a már meglévő több, mint 30 éve megtervezett Épkerservice arculathoz és annak zöld-fehér színvilágához, mely már a kezdetek óta a cég brandépítését szolgálja. 

– A projektek sokszínűségét szeretnénk hangsúlyozni, ezért egy olyan koncepciót dolgoztunk ki, melynek legfontosabb szempontja a referenciák bemutatásának egyedisége! Célszerűnek láttuk egy olyan rendszer kialakítását, melyet az ügyfél saját hatáskörében tud frissíteni, ennek ellenére eredeti koncepciónk nem csorbul a tartalom feltöltése során.

Megvalósítás


UX/UI

A referencia projektek bemutatásánál a “kevesebb mindig több” elvét követve az egyszerűséget és az átláthatóságot tartottuk szem előtt. Ezzel igyekeztünk vezetni a látogató tekintetét a legfontosabb adatok és tartalmak irányába ahelyett, hogy sokezer karakteres szöveggel terheltük volna.

CMS

Egy olyan CMS-t fejlesztettünk, mely adminisztrátori hatáskörben könnyen kezelhető, de frontend oldalról  mégis egyedi megjelenésű esettanulmányok publikálhatók az egyes referencia projektekhez. Ez által a képek dinamikusan, akár különböző méretben, az oldal kezelőjének elképzelése szerint változtathatóak. Ezek vizuálisan természetesen alkalmazkodnak a megjelenítő eszköz kijelzőjéhez.


Keresőmarketing

A z Épkerservice Zrt. éppen aktuális projektjéhez létrehoztunk egy micro site-ot, melynek rendkívül fontos szerepe van a keresőmarketing kampányok hatékonyságának növelésében. (mely a  keresőmarketing kampányok alapfeltétele). Ez a landing oldal mind üzenetében, funkcionalitásában, felépítésében és konverziós eszközeiben is támogatja az aktuális beruházás értékesítési kampányát.

ügyfél: ÉPKERSERVICE Zrt.
iparág: építőipar
URL: http://www.epkerservice.hu/hu
Projektek eCatalog Déri és a kalandorok Valentin-napi ajándék Virtuális tárlatvezető Adventi nyereményjáték